Followers

Wednesday, May 16, 2012

2012. május 07.




Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől 2012. május 07.


A hetedik Igazság Útja egy személyes utazás, amin keresztül a lélek megtestesül [inkarnálódik], ha úgy döntenek, hogy ez az a lecke, amit a lélek meg kíván tanulni, és amit szükséges megtanulnia, hogy fénylényként folytassa a fejlődést eme utazáson keresztül, amit mi létezésnek hívunk. Sok különféle témájú / tartalmú utazás van, amiben a lélek részt vehet, és az Igazság Útja az egyik, de nem az egyetlen ezek közül.

Jelenleg mindegyikőtök a maga egyéni témájú utazásán vesz részt. Mindegyikőtök megválasztotta magának az utat, és a leckéket, melyekkel mind szembe találjátok magatokat, amíg fizikai síkon belül megtestesültök [inkarnálódtok]. Sok barátotokat, sok ellenfeleteket, akikkel találkoztok, ti választottátok ki nagy körültekintéssel, azért, hogy elősegítsék bizonyos leckék tanulását, melyek kapcsolatosak a tudás, bölcsesség és a tapasztalat utazásával, amelyen most éppen részt vesztek.

Amikor itt az ideje befejezni / lezárni az utazást, ti már készen álltok, és minden leckét megtanultatok, akkor itt van az ideje hazatérni. Amint újból itthon lesztek, akkor alaposan elgondolkodhattok az összes tanulságon, amit tanultatok és talán azokon is, melyeket elszalasztottatok. Sok időtök van visszagondolni életetekre, és csak azt megvizsgálni, ahol problémák adódhattak a kedvezőtlen lehetőségeiteknek köszönhetően, hogy megtanuljatok bizonyos tanulságokat, melyeket arra alkottak, hogy átfogó képet adjanak nektek, és amely lehetővé teszi számotokra, hogy bölcsességre tegyetek szert választásaitok bizonyos területén.

Végig a személyes utazásotok során azon vagytok, hogy barátokat, tanárokat, és vezetőket szerezzetek, akik háttérben maradnak a magasabb világokban, hogy vigyázzanak rátok, és kalauzoljanak titeket, mindvégig elhozva nektek azokat a tapasztalatokat, melyek megajándékoznak titeket azzal a bölcsességgel, amit kerestek. A tőlük telhető legtöbbet megtesznek azért, hogy a háttérben maradjanak, és hogy ne képezzenek olyan akadályokat, gátakat nektek, melyek nem szándékoznak a legfőbb jót elhozni számotokra. Ezek a barátok, és segítők nagyon mélyen szeretnek titeket, és úgy vigyáznak rátok, mint ahogyan egy szülő szereti, és törődik gyermekével, mivel már a születésetek percétől, és az első lélegzetvételtől kezdve veletek vannak és vigyáznak rátok, mint a fizikai síkon újonnan megtestesült [inkarnálódott] fénylényekre.

Ma sokan közületek készen állnak arra, hogy még nyitottabban kommunikáljanak a magasabb világokban levő segítőikkel, családjaikkal, és hazatért barátaikkal, ahol már türelmetlenül várjuk az újbóli találkozást veletek. Az előttünk álló napokban sokan közületek visszatérnek hamarosan, mivel sok leckét, melyek megtanulásáért megtestesültetek [inkarnálódtatok], megtanultátok, és elérkezett az idő számotokra, hogy hazatérjetek oda, ahonnan származtok, és amit otthonnak neveztek, itt velünk.

Számos módja van, hogy egy (emberi) lény elhagyja a fizikai síkot, hogy újra a teremtés magasabb síkjain belül létezzen eme világegyetemen [univerzumon] belül. Nem mindenki választja, hogy elhagyja a fizikai síkot azon megtapasztaláson keresztül, melyet az emberek úgy ismernek: „halál”. Természetesen vannak más módszerek is, melyeket fel lehet használni egy fizikai létező számára, hogy újra megjelenhessen a magasabb síkokon.

Azért vagyunk itt ebben az időszakban, hogy (ezt lehetővé tegyük) mivel sokan közületek azt választjátok, hogy elhagyjátok a fizikai síkot, és újra megjelentek a magasabb dimenziókban anélkül, hogy hátra hagynátok fizikai testeteket. Ez a folyamat talán új, és eddig még nem tapasztalt számotokra. Ez nem azt jelenti, hogy ez a módszer nem lehetséges számotokra; ez csupán annyit jelent, hogy még soha azelőtt nem választottátok ezt, hogy elhagyjátok a fizikai síkot, és újra megjelentek magasabb világokban. Sokan közületek mostanság tudatosan választjátok, hogy elhagyjátok a jelen utatokat a fizikai valóságon át, és elkezditek utatokat újra otthon, ahonnan származtok a létezés magasabb síkjain.

Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, azért vagyunk itt szép számmal, hogy támogassuk a kívánságaitokat, és vágyaitokat, ahogyan azt mindig. Mi, mint a ti segítőitek, barátaitok, a trénereitek, és mentoraitok, nem hozunk semmilyen döntést a nevetekben a ti teljes hozzájárulásotok, és együttműködésetek nélkül. Csak akkor van olyan, hogy a nevetekben hozunk döntéseket, amikor úgy érezzük, hogy ez, mint lelki [spirituális] fénylények számára a legfőbb javatokért, és folyamatos fejlődésetekért van.

Engedjétek meg, hogy ez alkalommal, segédkezzünk nektek elhozni azt, amit magatoknak választottatok. Amiért mi most itt vagyunk, csakis az, hogy, segédkezzünk véghezvinni, amit választottatok, és amiben utasítottatok minket, hogy segítsünk valóra váltani. Nem másért vagyunk itt. Nem saját okból kifolyólag vagyunk itt, és nincs semmilyen rejtegetnivalónk vagy ilyesmi. A barátaitok vagyunk, és a segítőitek, akik mindig veletek vannak az eddigi utazásotok minden lépésénél, minden levegővételénél, ahogyan sok előző utazás során is.

Sokan közületek számos alkalommal tapasztaltátok ezeknek a szerepeknek a megfordulását. Sokan közületek, már álltak pontosan itt, ahol ma mi állunk, mint kísérők, és segédkeztek másoknak, akik jelenleg a fizikai síkokon testesültek meg [inkarnálódtak] egészen közel hozzátok (párhuzamosan veletek), és sokan közületek már akkor is sokunk segítőiként működtetek, akik viszont a jelen inkarnációtok során most a ti segítőitek. Így működik ez a világegyetem [univerzum] szerte, ahol mindannyian egymás szeretetteljes segítői, és szolgálói vagyunk.

Amint azt már oly sokszor említettük, nem vagyunk idegenek számotokra. Nem vagyunk hívatlan vendégek sem, hanem a családotok vagyunk, és mi vagyunk a segítőitek. Mi, mint ahogyan közületek sokan itt álltak, ahol most mi állunk, vigyázunk, tápláljuk, és segítjük a többi lelket a fizikai útja során. Nem különbözünk tőletek, és ti nem különböztök tőlünk. Egyek vagyunk. Mindig is egyek voltunk, és leszünk. Nincs, semmi, ami elválaszt minket. Mindig együtt fogunk dolgozni így vagy úgy létezésünk végtelen utazásán keresztül.

Van arról most már tisztább képetek, hogy kik is vagyunk mi, és kik is vagytok ti? Mi mindannyian egy nagy család vagyunk. Nem olyan lények vagyunk, akik először jöttek ide, hogy találkozzanak veletek. Sokkal mélyebben ismerünk titeket, mint ti magatokat, mivel teljesen tudatában vagyunk annak, hogy valójában kik vagytok, és minden fizikai megtestesülésetekkel [inkarnációtokkal], melyet tisztán látunk a saját nézőpontunkból. Nagyon mélyen szeretünk mindannyitokat, és a legjobbat szeretnénk számotokra elhozni, és amit ti szándékoztatok megtanulni, és megtapasztalni megtestesülésetek [inkarnációitok] során.

Nem tart sokáig, míg ismét találkozunk, és barátainkként és családunkként üdvözölhetünk titeket. Az utazás, amelyen sokan vagytok, hamarosan végéhez közeleg, de mindig tartsátok észben, amint egy utazás véget ér, mindig egy új veszi kezdetét, mivel az utazás az, ami soha nem ér véget. Mi is egy új utazásba kezdünk, de ezúttal együtt veletek, hogy új célokat tűzzünk ki, és valósítsunk meg, új kihívásokat találjunk, és új élményeket, kalandokat szerezzünk eme varázslatos univerzumon keresztül, melyet az otthonunknak hívunk.


A Fény Galaktikus Szövetsége vagyunk.

Csatornázta: Greg Giles

Website: ascensionearth2012.blogspot.com/

http://fenyvilag.blogspot.com/

Magyar fordítás: Elinor 

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar